2017. február 19., vasárnap

Hogyan aggódjunk kevesebbet?





Valóban irigylem azokat az embereket, akik saját bevallásuk szerint, kevésbé szorongósak, aggódósak, de tegyük hozzá, hogy bizonyos mértékű aggodalom hozzátartozik az életünkhöz, sőt bizonyos helyzetekben még segíthet is a pozitív végkimenetelhez. Ámde, és ezt nemcsak magamon tapasztalom, hanem sajnos mindenkin: rohadt gyomorgörcsben élünk, nemcsak felnőttként, elkezdjük ezt már jóval fiatalabb korunkban is.

Az évek során, és persze jó sok megszerzett tapasztalat meg önismeret után, azért sikerült jó néhány dologgal leszámolnom, amitől már nem kapok idegbajt. Nem kapok, mert nem akarok idegbajt kapni. Bármilyen nehéz is, de ezt is tanulnom kellett.

Mindezt a következő kérdéseken/ felvetéseken keresztül taglalnám:

1. Mi a legrosszabb, ami megtörténhet? Mi van azután, ha bekövetkezik az esemény, amitől nagyon félek? 

Persze, állítják sokan, hogy a legrosszabb dologra soha nem szabad gondolni, vizionáljuk magunk elé a legjobb végkimeneteleket: igenis, jó tételt fogok húzni a vizsgán, igenis, elismerik a munkámat, igenis, meg fogok tudni élni a fizetésemből,igenis hiszek benne, hogy a jó lehetőségek megtalálnak engem. 

Na, de mi van akkor ha valami nem úgy alakul, ahogyan szeretném? Félelmetesen kevesen latolgatják reálisan,logikusan a legrosszabb végkimenetelt az egészen egyszerűbb problémák esetében (is, a hisztérikus kétségbeesés produkálása nem megoldás). A gondolkodás -és ez egy nagy hiba- ott megáll, hogy bumm bekövetkezik a legrosszabb verzió, és ez már eleve a bénult tehetetlenség érzését engedi útra. 

Pedig a világunkban a legfontosabb szabály, hogy az élet soha nem áll meg, ezt pedig azt jelenti, hogy mindig van egy második esély, és ha visszakapcsolunk a pozitív gondolkodáshoz, akkor ez meg is fog valósulni. Persze nem hátra tett kézzel kell várni, hogy az ember sorsa jobbra forduljon, azért mindent meg kell tenni, de mi van akkor ha elsőre nem sikerül? Semmi. A pozitív gondolatok ne ragadjanak le a szorongtató eseménynél, nyugodtan gondold tovább, hogy milyen szép dolgok várnak még rád utána. 

Én ha szorongok valamitől mindig végiggondolom ezt a kérdéskört, és bármennyire is félhetnék a rám váró kihívástól, ez megnyugtat. 

Például: vár rád egy nagy megmérettetés, ami Damoklész kardjaként lebeg a fejed felett. Nyugodtan tedd fel magadnak a kérdést és képzeld el. Mi vár rád utána? Az élet nem áll meg, tehát ha sikered lesz, ha nem, még mindig megjutalmazhatod magad azzal idővel, és pihenéssel, amivel újult erővel nekivetheted magad a feladatnak. Mindez olyan kitartást eredményez, ami segít átlendülni a nehezebb időszakokon is. 

2. Emlékezz arra, hogy mi az ami NEM definiálhat téged, és mi az, ami IGEN

Mindannyian elkövetjük néha azokat a hibákat, hogy olyan dolgok mentén kezdjük el a személyiségünket és önmagunkat meghatározni, ami nem feltétlenül jelenti a helyes utat. Egy munkájában sikeres ember, érezheti magát valójában sikeresnek, de akkor miért nem érzi magát boldognak? Bizonyos címkék annyira beleívódnak a személyiségünkbe, hogy nagyon nehéz azoktól függetleníteni önmagunk, valódi mély énjét, és habár -kognitíve- gondolhatjuk, hogy mindenünk megvan, mégsem garantálja semmi a teljesség érzését.

Ismételd csak el ezeket a mondatokat:

- Én nem az önéletrajzom vagyok.
- Én nem a Facebook posztom alatt szereplő lájkok száma vagyok.
- Én nem a cégem vagyok.
- Én nem a pozíció vagyok, amit betöltök.
- Én nem az Instagram oldalamat követők száma vagyok. 
- Én nem egy drága táska/ebéd/szőnyeg/cipő/nyaralás/autó vagyok.
- Én nem a helyes  barátommal közzétett fotó vagyok. 

Mi vagyok akkor? Na, azoknak lesz értelme igazán. 

Viszonylag könnyű ezek mentén definiálni magunkat, még akkor is, ha triviálisan hangzik, de igenis a magasan önmonitorozó emberek (akiknek  baromira fontos, hogy mások hogyan látják őket - bocsi a szakzsargonért) gyakran esnek bele ebbe a hibába.Ebből pedig az következik, hogyha valami sikertelenség éri őket, például nem kapnak meg egy előléptetést vagy fizetésemelést, akkor azt érzik, hogy az egész személyiségükön esett csorba (mivelhogy a munkájuk tévesen gondolva ők magukat), holott erről szó sincs. 

Mélyebbre is mehetünk a kérdést illetően, számtalan gondolatot tudnék még a témáról megfogalmazni, de ez majd egy másik írás lesz. 

3. Ne hagyd, hogy másik lehúzzanak, vagy elvegyék a kedvedet bármitől

15 évesen határoztam el, hogy pszichológiát fogok tanulni és elvégzem az egyetemet.A tanárom csak legyintett, kicsit lesajnálóan nézett azt mondva: hát oda aztán igazán nehéz bekerülni. Megcsináltam. Később tudatosan határoztam el, hogy egy jobb életkörülményt akarok magamnak biztosítani, és egy olyan munkát, amiben jól érzem magam. Ekkor kábé 20.000 Ft volt a teljes vagyonom, és egy hónapom volt rá hogy új lakást és munkát találjak. Megcsináltam.

Hidd el, nagyon sokan vannak körülötted, akik a maguk kicsinyes és szarrágó módján jobban fogják magukat érezni attól, hogyha neked valami nem jön össze és ha elég ügyesen csinálják és elég sok bennük az ártó szándék, akkor még lehet el is érik azt, hogy elbizonytalanodj. Nagyon nehéz kizárni ezeket a rosszindulatú embereket, de az idő elteltével elég gyorsan észre tudod venni, hogy ki az, aki nem a haladásodat szolgálja.

Például gondold ezt át: Igen hallom ezt a másik ember, látom magam előtt, de én akkor is véghez fogom vinni, amit kigondoltam. 
Nem kell tettetned, hogy ezek az emberek nem léteznek körülötted, de el kell döntened, hogy követed a terveidet.

4. Elfogadom a kritikát - csak nem mindegy kitől

Bolond az, aki soha nem fogad el mástól semmit, feltéve persze ha jóindulattal tanácsol valamit. Próbáljuk meg leküzdeni a paranoiát - nem mindenki akar azért ártani, mert nem ért velünk együtt, igenis lenni kell mindenki életében olyan referencia személyeknek, akiktől néha elfogadja, ha azt mondják: ne haragudj, kedvellek, fontos vagy nekem, de ezt nagyon rosszul gondolod most. 

Fontos ha tudod: kritikát csak akkor kaphat az ember, ha valamit letesz az asztalra, ha próbálkozik, ha csinálja. A munkáját minősíteni olyannak nem lehet, aki a farvízen próbál meg elevickélni csöndesen meghúzódva. Ami pedig még fontosabb: ha felelősséget vállalsz mindazért, amit csinálsz, még akkor is jól jöhetsz ki belőle, ha valami balul sül el, mert mindenki látni fogja rajtad, hogy kemény fából faragtak, hogy egyenes és őszinte ember vagy. Ezért pedig -tegyél bármit - érdemes vagy mások megbecsülésére.

Írd meg nekem  a bohemiancompany@gmail.com címre, hogy miről olvasnál legszívesebben!


2017. február 3., péntek

Hiúság, avagy miért is kínoz annyira szeretetéhség?



Be kell látni: a mai világban mindenkinek ott lakozik a jellemtárában a hiúság - jobban, mint bármikor korábban, s ezzel együtt a szeretetéhség is,  a hiúság, hacsak nyomokban is, minden emberben felismerhető. A mai világban, ha nincs meg az önérvényesítő törekvés, olybá tűnhet az ember, mint aki nem is ebben a társadalomban akar boldogulni. Mégis, akinek egy kicsit érettebb az önreflexiója, rájön arra, hogy kurválkodni a figyelemért, egy like-ért, megosztani Facebookon egy posztot, hogy lássák a világon vagy még, kitenni a magánéletünk minden pillanatát, beleértve a párkapcsolati életünket is (mely még szomorúbb, hiszen valaki mást is belekeverünk egy olcsó játékba) mégiscsak nagy arculcsapása önmagunknak. 

Miért? 

A túlzott érvényesülni akarás olyan súlyként nehezedek a lélekre, hogy az ember szinte teljesen elveszti a kapcsolatot azzal, hogy mi is fontos igazán az életében, mert az egész élete,minden megnyilvánulása csak azért történik, hogy mások észrevegyék,  és igazolják, hogy amit csinál az jó, s ezzel elhiszi, hogy ő maga is jó, és ha egyszer beleakad olyanba, aki nem tartja elé a tükröt, akkor más nem is lehet csak az, aki akadályozza őt. 

Éppen ezért az állandóan megerősítést váró, hiú emberrel együtt lenni egy idő után nagyon fárasztó, s többnyire megfigyelhető, hogy leginkább olyan emberek veszik körbe, akik némán tudnak a hallgatósága lenni, anélkül, hogy egyszer is csendre intenék.

1. Többnyire ezek az emberek szinte mindig magukhoz ragadják a szót nagy társaságokban, és a társaságot is képesek aszerint megítélni, hogy milyen hallgatóság voltak. Sajnos, a figyeleméhség az, amivel ezeket az embereket nagyon könnyen meg lehet vezetni. Néhány kedves szó, pár bók és máris barátjának fog tartani.

2. Könnyen felismerhetőek ezek az emberek arról, hogy gyakran kéretik magukat, ha társaságba kell menniük, vagy csak bizonyos feltételekkel hajlandóak elmenni valahová, nem ülnek asztalhoz bizonyos emberekkel, emelve ezzel saját exkluzivitásukat, mely persze többnyire csak az ő illúziójuk.  

3. Szinte mindig megfigyelhető ezért az igazán alacsony önértékelés, amit igyekeznek grandiózus tervekkel ellensúlyozni, éppen ezért szinte szembetűnő, mintha ezek az emberek mindenhez hozzáértőnek éreznék magukat, s ezt többnyire ki is emelik, lehetőleg nagy társaság előtt, ami a kevésbé erős önértékelésű emberekben lépten-nyomon kisebbrendűségi érzéseket kelt, ami pedig csak a hiú embert táplálja. 


Tekintettel arra, hogy mindenkiben megtalálható a hiúság, amit a mai világ már gyerekkortól plántál az emberekbe, mert hiszen már óvódáskorban is azt a gyereket éri a kitüntetett szerep, aki a legügyesebben vonja magára a nevelők figyelmét, mondván, hogy milyen "talpraesett" az a kislány vagy kisfiú, s erre a későbbiekben még inkább csak rátanul az ember. Ha kedvelnek, szerethető vagyok, ha szerethető vagyok, jó ember vagyok, s ha jó ember vagyok, akkor megérdemlem, hogy mindenki kedveljen - hangzik valahogy így a helytelen gondolatmenet, mely igazából csak azért annyira helytelen, mert egy dolog marad csak ki az egyenletből: a többi ember valódi megismerése. 


Nem cél kiölni magunkból az önérvényesítési törekvéseket, de be kell azt látnia mindenkinek, hogy a túlzottan szeretetéhes, hiú ember végül ellenszenv tárgyává válik és előbb-utóbb támadások fogják érni, mivel kitűnik, hogy mindenkit csak aszerint mér, hogy mennyi szeretetet, elismerést vagy figyelmet ad neki. Holott a boldogság igazi forrása az, amikor rájövünk arra, hogy nekünk senki nem tartozik elismeréssel vagy figyelemmel, mert azt az ember csak önzetlen kölcsönösséggel érheti el, s nem pedig feneketlen becsvággyal és öntömjénezéssel. 


Alfred Adler, Emberismeret című könyve nyomán. 



Tetszett / Megosztom!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...