2017. január 28., szombat

Párban könnyebb?




Nem, nem, ez a bejegyzés nem arról fog szólni, hogy hogyan legyünk szinglik, és az mennyivel egyszerűbb,meg szabadabb. Ez a bejegyzés arról fog szólni, hogy párkapcsolatban élni nagyobb felelősség, és igen, vannak olyan helyzetek, amikor sokkal nehezebb. Még akkor is, ha a női magazinok nem ezt mondják.

Megrögzött egyedülálló voltam, most mit tagadjam, a szerelembe voltam szerelmes korábban, s ha ez éppen társult egy szép archoz, egy érdekes természethez, jó humorérzékhez, vagy kimagasló észhez, akkor a tulajdonosába is szerelmes voltam. Ez hosszú évekig ment így, és nagyon szépeket tudtam írni róla, és valamelyest - még ha keseregtem is olykor miatta - de élveztem ezt az életet. 

Életemben ez a 3 év arról szólt, hogy egyedül erősítsem magam olyanná, aki az élet minden kihívására készen áll, és történjék bármi, megoldja a problémákat. Fura módon, de néha még azt is éreztem, hogy az a bizonyos másik csak kolonc lenne a nyakamban, és soha nem hittem, hogy valaki képes lenne mellettem állni, ha beütne valami nagy baj, ha pedig beütne, akkor meg minek kell még a nyakamba valaki. 

Ráadásul a többnyire mellettem lévő barátaim, akik többnyire párkapcsolatban éltek, szinte mindig azt láttam rajtuk, hogy baromira vesződnek azzal az éppen aktuális valakivel, aki életük szerelme, majd jött egy másik nekik, akivel tovább vesződtek, és aki szintén életük nagy szerelme volt. És persze voltam én, meg a többi megrögzött szingli, akik meg önmagukkal vesződtek, és a viccesebbnél viccesebb helyzetekkel, amit a véget-nem-érő randik, fura pasik, fura szokásaikkal hoztak az életünkbe.

És mégis mit hoz az élet,
másféle éve párkapcsolatban élek.

Ilyenkor jutnak ám csak eszembe anno a féltékeny haverok, elhanyagolt barátok, és egyéb megrögzött szinglik, akik mindig kárálták: nézd meg magad, hát mi lett így belőled, csak egy otthonülő barátnő, társasági élet nélkül, aki Ikea bútorokat vásárol.  Tulajdonképpen igazuk volt, és emlékszem magamra is, aki anno megrögzött szingliként hallgatta és osztotta a párkapcsolatban élőknek a tanácsokat, hogy az aktuális nagy Ő miért olyan nagy barom már megint. Pedig ugyan, párkapcsolatban élni művészet, és van legalább olyan mozgalmas, mint minden héten mást mesélni a Tinder randikról, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy párban lenni egyszerű, legalábbis a teljesen szerelemtől megborult első 3 hónap után.

Miért?


1. Mert rájössz, hogy a választott másik közelről sem tökéletes, ugyanolyan hülye szokásai vannak,
mint neked. Teljesen autonóm emberi lény, akivel együtt osztod meg a mindennapjaidat, s akiben a saját választásoddal minden egyes alkalommal szembesülsz. Ezért állta meg nálam az a feltételezésem, hogy akivel már az első pár hónapban billeg a léc, arra nem lehet építeni. Ami az első hetekben idegesített, az később is idegesíteni fog, egészen addig míg hülyét nem kapsz tőle.

2. A hülye szokások, azért hülye szokások, mert önmagadhoz és választottad személyiségébe alapjaiban rögzültek, tehát ha hajlamos arra, hogy például órákig ne vegye fel a k*rva telefonját, akkor csak hosszas habituáció után érheted el rajta a változást, ha eléred egyáltalán. Szóval arra vagy predesztinálva, hogy elfogadd a másikat a hülyeségeivel együtt, mert azok mindenkinek vannak. Főleg, ha kis dolgokról beszélünk. Ez alól persze -meglátásom szerint- kivételt képeznek azok a súlyos problémák, amik alapjaiban rombolnak téged, vagy az énképedet. Egy mérgező kapcsolatban, onnan lehet tudni, hogy abban vagy, hogy nem a wc ülőke lehajtása, meg egyéb hasonlóságok fogják alkotni a veszekedések magját, hanem mondjuk a "minek szívsz füvet, jársz el más nőkhöz és vagy egy agresszív állat" című történetek, amiket egyik értelmes nőnek sem szabad és kell elviselnie. 

3. Az embernek szüksége van egyedüllétre, de annyira, amitől még nem kap szeparációs szorongást. Ismerek olyanokat, akiknek ezt nagyon nehéz megélni, én viszont pont az ellenkezője vagyok. Le a kalappal azokkal a több éve együtt élő párokkal, akik a közös együttélést mondjuk egy albérlet egyik szobájában kezdték, majd haladtak egy 1 szobás lyuk felé, ahol -hála a mai albérletáraknak- mondjuk évekig élnek. Na, nekem ez nem megy. Se én,sem a barátom nem képes rá, hogy tengernyi lom között egymás nyakán éljünk, egymás agyára menve. Szóval igen, mi 1,5 év után is még külön élünk, bár szinte mindig együtt vagyunk DE -ha betelne a pohár, nem vele, hanem mondjuk a világgal, akkor tudunk egyedül is lenni addig, amíg el nem vonulnak a viharfelhők. 

4. ...és a már egyedüllét, akkor igen, néha hiányzik az egyedül alvás is, amikor keresztbe feküdve a
2 méteres ágyon, magam alá gyűrhetem az összes matériát és hajcsavaróval a fejemen bömböltethetem az autentikus indiai relax zenét. És igen, utalva a 3. pontra, örülök, hogy néha ezt gond nélkül megtehetem. 

5. Párkapcsolatban, és egy jól megtermett, szépen táplált férfiember mellett, valahogy elkezd folyton tele lenni a hűtő. Míg egyedül voltam nagyjából mindig volt benne egy fonnyatag paprika és nagyjából ennyi. Ez azt is jelentette, hogy elég ritkán ettem, mert vagy nem vásároltam be, egy ideig nem működött a hűtő a régi helyen ahol élet, nem volt pénzem meg ilyenek, ezen három dolognak a kombinációja adta, hogy nem volt nassolás, sem esténként ágyban zabálás. Na, ez mostanában megváltozott, a hűtő mindig tele a Kedves aktuális kedvenceivel, és ami nagyon durva, hogy ő amíg megeszik esténként mindent, amit talál benne, addig te elkezded észrevenni magadon, hogy belecsipegetsz a kajába, és úgy ugrik fel az emberre 3-4 kiló, mint a gondolat. Láttam én már párkapcsolatban  durván "megasszonyosodott" nőket, hát szerintem ez mindenképpen kerülendő.

6. Egy idő után előjönnek az idegesítő rokonok, meg ismerősök, meg ki tudja még kik, akik folyamatosan érdeklődnek, hogy mikor lesz esküvő, eljegyzés, gyerek, mikor költöztök össze stb. Néha komolyan azt érzem, hogy néhányan azt hiszik, hogy a párkapcsolatok ilyen beprogramozott tervek szerint működnek, amik előírnak mindenféle kötelező dolgokat. Pedig rohadtul nem! Sőt, jobban teszi az ember, ha maga sem támaszt saját párkapcsolatába penzum szerű terveket, amik ólomsúlyú nyomásként helyeződnek az embernek magára és a párjára is. Mindent a maga idejében, amikor a lehetőségek is adják, végül is azért élünk párban, hogy hosszú távra tervezhessünk.




Zárszó


Nem közhelyes, és nem lehet elégszer elmondani, hogy az ember, azért mert rátalált a szerelem és van egy jól működő párkapcsolata, ahol valaki más életed része lett, de ne feledjük el, hogy ettől még nekünk van egy saját életünk, saját autonómiánk, személyiségünk, aminek a fejlesztése csakis a mi saját feladatunk. Igenis, az ember ne tegye minden szabad percét attól függővé, hogy a másiknak mi, mikor jó, mihez van kedve. Sose felejtsük el, hogy azért szerettünk bele valakibe, és azért szerettek belénk is, mert olyanok vagyunk, amilyenné a hosszú évek tettek minket, fejlődni párban kell és lehet, de saját magunkról sose feledkezzünk meg. 




Olvasnál szívesen valamiről, esetleg van olyan problémád, gondolatod, amit szívesen megosztanál? Írj bátran a bohemiancompany@gmail.com  címre!


Tetszett / Megosztom!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...