2013. július 14., vasárnap

Gyakran Ismételt Kérdések



Mindenkinek vannak olykor-olykor olyan kérdései, amit szinte állandóan feltesz magának, ha találkozik újfent egy régi helyzettel. Ha belegondolunk az is egy furcsa ügy, hogy egyáltalán miért kerülünk bele újra és újra ugyanabba a helyzetbe. Rengeteg embertől hallottam már, főleg panaszkodva, hogy már megint ugyanazért járt pórul, hogy már megint megcsalták, hogy megint rosszul választott, vagy éppen ő volt már megint hűtlen, már megint papucs a pasija, vagy éppen megint őt kezelik lábtörlőnek. Nem furcsa ez egy kicsit?
Nem mondom most azt, hogy mi nők, azt mondom: mi emberek hajlamosak vagyunk megmaradni a komfort zónánkban, mert az a biztonságos, ahhoz köthetőek a megoldási módjaink, s bármennyire is szenvedünk néha ettől a kényelmes biztonságtól, mégsem lépünk, mégsem változtatunk. Alapvető vonása az emberi gondolkodásnak, hogy ha már valamihez hozzászoktunk nagyon nehezen változtatunk rajta. A legtöbb bajunk ebből fakad. Hozzátenném, hogy nem akarok itt a nagyokos szerepében tetszelegni, nekem is megvannak az Gyakran Ismételt Kérdéseim, de szerencsére a sok-sok önvizsgálat eredményeképpen sikerült már bezárni néhány "körömet" és kívülről szemlélni azokat a bizonyos állandóan ismétlődő helyzeteket. Azt hiszem, nem feltétlenül a probléma megoldására kell koncentrálni, ha bajban érezzük magunkat, vagy nem értjük az érzéseinket, hanem egy lépéssel távolodni kell a problémától és magunkra fókuszálni. Ha értjük magunkat, látni fogjuk a megoldást. 

Első példa: Miért nem hív fel minket a kiszemelt? Miért nem akar újra találkozni, holott azt érzem, hogy beleszerettem azonnal, és annyira jók lehetnénk együtt. Hiába szeretnénk kisakkozni, hogy mi lehet az indok, erre képtelenek vagyunk, mert nem látjuk másnak a gondolatait, nem tudhatjuk, hogy mi jár a másik fejében. Azt a kérdést kell inkább feltenni: miért olyan fontos nekem, hogy az a valaki felhívjon? Magányosnak érzem esetleg magam? Nem idealizálom esetleg túl a másik személyt, annak ellenére, hogy igazából nem ismerem? Vagy tekintsünk kicsit a távolba és kérdezzük azt magunktól: mégis min változtatna az, hogyha felhívni? Komolyan egy telefonhívástól boldogabb lennék, és nem kellene más problémákra koncentrálni? 

Második példa: Lefeküdtem valakivel, mert úgy éreztem szexre volt szükségem. Nem akartam tőle semmit , mégis másnap már úgy éreztem, hogy többet szeretnék tőle. Ez eleve azért érdekes, mert felmerül a kérdés, hogy miért van szüksége valakinek szexre? Gyengédségre vágyunk, vagy a másik ember közelségére? Vagy valóban puszta kielégülésről lenne szó? Aligha. Szerintem kevés olyan nő létezik, aki egy szexuális együttlétben pusztán lehetőséget lát az orgazmusra. Nyilván van ilyen, de ez régen rossz, mivel a szexnek nem erről kell(ene) szólnia. A nők esetében. A férfiak azért máshogy működnek, bármennyire is fáj néha. Azt tudomásul kell venni, hogy nekik igenis egy egyéjszakás kaland az lehet valóban csak egy lehetőség volt az orgazmusra, puszta fiziológiás szükséglet (csúnyán mondva). Ettől eltekintve azért vannak olyan férfiak, akik valóban nagyon jó szeretők, és alkalmasak arra, hogy tisztességesen zárjanak le egy egyéjszakás kalandot, ők ugyanis azt éreztetik, hogy a nő különleges, és megkapta mindazt a figyelmet, ami lehetséges ezek között a keretek között. De a férfiak vadásznak. Vadászhatunk mi is, de mielőtt beleugrunk egy ilyen helyzetbe azt kell főként tisztázni magunkban, hogy miért is csináljuk. S ha már egyszer belebújtunk a vadász bőrébe, akkor maradjunk is meg abban. Milyen lenne látni egy olyan vadászt, aki célhelyzetben eldobja a puskáját? Kiábrándító. Az egyéjszakás kalandokhoz kell egy bizonyos fajta érzelmi érettség, és önismeret. Ezt nem lehet csinálni állandóan és biztos vagyok benne, hogy azok a nők, akik hetente 2x felvisznek magukhoz valakit, valamit nagyon szeretnének magukban, hogy más erősítse azt meg (pl. hogy kívánatosak, vagy szépek), ergo nagyon önbizalom hiányosak. És vajon egy igazi vadász önbizalom hiányos? Hát nem!


Harmadik példa: Engem mindig elhagynak/ megcsalnak/ átvernek/ eldobnak. Miért? Ez a bizonyos mindig azért nagyon elkeserítő, mert akkor valószínűleg az illető már legalább háromszor átélt ilyen szituációt. A rossz benyomások hatására, rossz minta alakul ki és minden új negatív élmény ezt a rossz mintát fogja igazolni. De ha folyton rossz embereket választunk azért nem a másik ember a bűnös, hanem csakis mi vagyunk. A választásainkért mi felelünk, mert mi éljük az életünket és nem más teszi ezt helyettünk. Az ebben a helyzetben lévő nők biztos vagyok benne, hogy már az elején érzik, hogy valami nem stimmel a pasival. Érzik, csak nem látják az intő jeleket, mert annyira bízni akarnak abban, hogy ezúttal más lesz. Reménykednek. Ezzel felveszik a saját szemellenzőjüket és már csak akkor veszik le, ha újra a padlón vannak. Az az ember, aki pedig sokszor kerül a padlóra hajlamos lesz magáról azt mondani, hogy: rossz vagyok, valami nem klappol velem. S addig-addig pörgetik magukat, mígnem eljutnak  végső következtetésig: lehet, hogy ezt érdemlem. Hát ebben van a kulcs. Ha azt gondoljuk, mi nem kaphatunk jobbat, akkor nem is fogunk. A másik fő probléma, hogy megkockáztatom a legtöbb rossz mintával rendelkező nő hagyja, hogy lábtörlőnek használják őket, olyan "odafordítom a másik orcámat" is alapon. Tűrnek. Mert félnek a magánytól, félnek, hogy el kell veszíteni egy biztos pontot az életükben, de fel kell ilyenkor tenni azt a kérdést: mióta ad biztonságot egy olyan kapcsolat, ahol cseléd vagyok valaki mellett? Mégis milyen ez a biztonság?Azt hiszem, és ez a saját bőrömön is tapasztaltam már, hogy azért akarunk maradni néha-néha egy rossz kapcsolatban, ahol bántanak minket, mert őrülten reménykedünk benne, hogy majd eljön az a nap, amikor nem fognak. Hallottam egy lánytól egyszer, hogy ő szentül meg van győződve arról, hogy ő mazochista, mert valamennyire tetszik neki, hogy olyan se veled, se nélküled kapcsolatban él. Igaz, ezt akkor mondta, amikor éppen a se nélküled fázisban voltak. 1 hónap múlva pedig sírva könyörgött, hogy ne engedjem neki, hogy visszamenjen a barátjához. Szeretjük, ha kicsit fáj, mert azt gondoljuk, hogy majd mi fogjuk leállítani azt az illetőt, aki bánt. De nem fogjuk, mert ilyen az alapdinamika a kapcsolatban.
 Mesélek én is valamit, hogy ne csak másokat emlegessek. Régebben nagyon szerelmes voltam valakibe. Kétszer is megpróbáltuk azt, ami már elsőre is működött. De gondoltuk van valami, ami még megmaradt köztünk, és idősebbek is lettünk, tehát megéri adni még egy esélyt. Megérte adni, egy dolog miatt: mindketten beláttuk, hogy mi képtelen vagyunk együtt lenni, mert egymásból a legrosszabbat vagyunk képesek kihozni. A destruktív szerelem egyszerűen nem tartható fent, mert felőrli a lelket.

Negyedik példa: Elérhetetlen emberekbe leszek szerelmes. Gondoljunk csak bele, az a nő (de akár férfi is), aki folyamatosan olyan embereket szemel ki magának, akit ilyen-olyan okokból igazából nem kaphat meg az eldobja magától a valódi boldogság lehetőségét, pusztán félelemből. Miért? Aki elérhetetlen, az nem bánthat. Az megmarad nekünk a maga tökéletességében, amit elképzelünk róla. Könnyű szeretni valaki olyant, akinek mi magunk találjuk ki a tulajdonságait, amelyek valószínűleg vonzóak lesznek számukra. Nem hihetnénk, de kontroll alatt tartjuk a helyzetet.A szenvedés abból fakad, hogy úgy érezzük nem viszonozzák az érzéseinket, ezzel pedig azt erősítjük magunkban, hogy mi nem érdemeljük meg  a szerelmet, mert képtelenek lennénk valóban szeretni. Igazából ez egy nagyon erős önvédelemre és bizalmatlanságra vall. Ezeknek a helyzeteknek az lesz az eredménye, hogy az évek során rengeteg idolja és lezáratlan köre lesz az embernek. Gondoljunk csak bele: a kiszemelt, akivel soha nem jött össze, még évek múltán is vonzó lesz, hiszen soha nem kaptuk meg. S ki ne akarna felrúgni egy kevésbé szerelmen alapuló kapcsolatot olyan valakiért, akibe korábban halálosan szerelmes volt? Vagy ha nem is felrúgni, de mindig ott fog motoszkálni az el nem ért illető. Ez pedig veszélyes játék. Egy kis szerelemért hajlamosak vagyunk nagyon sok mindent félrelökni. De vajon vonzó lesz-e akkoris az elérhetetlen, ha egyszer testestül-lelkestül mégis megkapnánk és odalennének a kényelmes kis fantáziaképeink a tökéletességéről? Jó kérdés.


Ötödik példa: Nem engem csalnak meg, én csalok meg mindenkit. Nem tudok hűséges maradni. Ha hűségről van szó, akkor idézném egyik kedvenc pszichológus, Erich Fromm, örök érvényű gondolatát: "Csak az az ember képes arra, hogy hűséges legyen másokhoz, aki bízik önmagában." Ha hűséges vagyok valakihez, akkor azt jelenti: bízom magamban és bízom a választásom helyességében is. Ugyanis, ha valaki (vagy valami ) mellett döntök, az azt fogja jelenteni, hogy kizárok más lehetőségeket. Azaz kizárok más férfiakat, vagy más nőket, mint esetleges alternatívákat. Az a valaki, aki lépten-nyomon megcsalja a szerelmét, az magát is elárulja, mert saját választását veszi semmibe.

Ha még eszembe jut valamilyen tipikus példa, akkor folytatom.
Vagy írjatok Ti ilyen példákat!

Fotók: Daan Brand



Tetszett, ajánlom!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...