2013. június 22., szombat

Minden, csak nem szexmániás


Régóta mondom már mindenkinek, hogy mindent elolvasok, ami a kezem ügyébe akad. Jött a nagy médiavihar, jött hát Szepesi Nikolett "önéletrajzi pornográfiája" is -ahogyan ő fogalmazott. Töltöttem le tehát én is ezt a hatalmas botránykönyvnek avanzsált háromszáz oldalas valamit, hogy megnézzem vajon mi fán terem egy szexmániás úszónő baromi klassznak eladott élete. Próbáltam lélektani dolgokra figyelni, próbáltam megérteni, honnan jöhetett az az ötlet, hogy tökig nyomja bele  a szarba a nagy magyar közélet celebfiguráit, sportolóit. Mert ez van mindig: ha tömeglélektannal akarsz foglalkozni, akkor bizony neked is könyékig kell belenyúlni a dzsuvába...hát íme. 
A könyv alapkoncepciója félelmetesen egyszerű: visszaemlékezések egy banálisan lehetetlen kerettörténet közé vannak szorítva, pusztán csak azért, hogy ne csak nyers kúrásokból legyen összefűzve az a párszáz oldal. Na, legyen akkor már valami kellemes spanyol szál is a sztoriban (Az író továbbá már az elején több alkalommal is hivatkozik Coelho Tizenegy percére. Magára, mint Lolitára, és Bukowskira /akit habár bevallja, hogy nem tudja kicsoda/ mint a férfi lélek kiállhatatlan szakértőjére/) , hátha így kevésbé tűnik elcseszettnek egy fiatal és hajdanán sikeres sportoló élete.
Mert az volt. Tehetséges és ígéretes, ámde nekem nagyon úgy tűnik, hogy a hölgy igazi ellensége, nem az edzője, nem a víz, meg nem az elhibázott kapcsolatai voltak, hanem saját maga. Mélyen destruktív embernek írnám le ezt a lányt, aki habár bedobja a magabiztos nő kártyát, de csak egy vak embernek nem süt róla, hogy valójában retteg attól, hogy kitörlődik ő is, meg a sikerei is az emberek tudatából. S sajnos ez előbb-utóbb megtörténik mindenkivel, mert mindig jön egy új, egy fiatalabb, egy tehetségesebb, egy elszántabb. Mit tehet ilyenkor elkeseredéséből valaki? Gondol egyet és borsot tőr mindenki orra alá, és bosszút áll mindazokon, akik őt élő spermabanknak tekintették.
Hagyjuk a dumát, most komolyan...bizonygathatja oldalakon keresztül, hogy nem bír magával, hogy ő nem tud nyugton maradni, hogy ő a kielégülésre vágyik, de aligha hiszem, hogy valóban erről van szó. Ebben a könyvben nem egy nőről van szó. Ennek a könyvnek a főszereplője egy 21 éves lány. Szepesi ugyanis a kalandjait 15-től 22 éves koráig taglalja. Miről beszélünk akkor emberek?! Ez a lány sem akkor, sem most nem viselkedik érett felnőttként. Milyen lelkiállapotban lehet az a valaki, aki vállalja a teljes meghurcoltatást pusztán azért, hogy leírhassa magáról, hogy  "haha. Engem bezzeg megb*szott a legszebb vízilabdás, meg leghelyesebb kajakos". Komolyan kislány, nőjünk már fel...
S habár amellett is végig kitartóan érvel, hogy minden férfi egy csalfa disznó, de azt a kérdést miért nem teszi fel magának egyszer sem, hogy: és akkor én mi vagyok? Egy lány, aki hagyta, hogy elvegyék a fiatalságát meg az ártatlanságát? Egy lány, aki annyira becsülte magát tizenévesen, hogy egy pokrócon hagyta magát megdugni, pusztán azért, mert AZ a vízilabdás volt az illető? Kit minősít vajon ezzel a viselkedéssel valójában: a vízilabdást, aki élt a lehetőséggel, vagy önmagát, akinek ennyit ért a becsülete?
Persze nem akarok álszentnek tűnni. Én is ,de szerintem jó páran, akik ezeket a sorokat olvassák, tudják milyenek a fiatal évek, mikor  bohó az ember. Szerintem, ha most azt kérném Tőletek, hogy írjátok le egy-egy obszcén szexelős sztoritokat a fél bagázs tudna hasonló történeteket villantani...hacsak nem durvábbakat. Nem olyan megbotránkoztató történetek a tieid , kedves Niki, ami miatt írni kell egy könyvet.
Mindenki kurva ebben az életben valahol, valamiben, valamilyen formában.
Csak van, aki szépen. 
 Az viszont más tészta, hogy az ember jó esetben nem a kúrásaiból akar megélni, illetve nem abból, hogy felhánytorgat régi sztorikat. Az "Olimpia a dugásról meg a piálásról szól"? Huh, mekkora új infó! A sportolók úgy szexelnek egymással, mint a nyulak? És?! Persze ezek így nem hírértékűek, de ha már odateszünk mellé néhány felismerhető alakot, akkor máris jobban csilingel a zseton a zsebben.
 Nem izgalmas munka ez a könyv, és nem úgy fognak emlékezni rá az emberek, mint egy magabiztos, kemény , vagy "szexmániás" nőre, aki az eseményeket a kezében tartva élvezte az életet.  Csak egy ribancra, aki így akart pénzt csinálni, (és akiről valószínűleg a bugyiját is le fogják perelni.) Egy év múlva úgyis jön valaki más, valami extrémebb sztorival....

Azért még utolsó gondolatként hozzátenném, hogy a gyerekmolesztálós történet a könyvben már más tészta, egy komoly probléma. Na, de ezt így ilyen formában közölni? Egy pornókönyvben? Hol maradt ez a sztori az elmúlt pár évben, mikor már otthagyta az uszodát? Kinek a felelőssége ez?

Nyomj egy "Like"-ot, ha tetszett:

2013. június 17., hétfő

#2 Memorable quotes from the future past


 

„(…)Micsoda idők, percek, olyan gyorsan jött-ment minden, hogy sem kedvem, sem lehetőségem sem volt megállni. Szélmalomharc volt ez a néhány hónap. Siettem, csináltam, akartam, mindent és lehetőleg nagyon gyorsan. Néha visszagondolok és nem is értem, hogy bírtam mindezt. Írni, írni, 120 oldalt megírni, tanulni, nem aludni, meg beszorítani napi 10-20 perc szívfájdalmat is, mert hát, kedvesem, csak így kerek ez az egész. Ez ment márciustól májusig. Mintha egy levegővétellel akartam volna átúszni egy olyan tavat, ahol viszont haladni csak úgy nem lehet. Gondoltam, nem baj, majd ha kifogy belőlem a szufla csak ott lesz valaki, csak kihúz a partra, csak kirángat, és majd mondja, mondani fogja: „mit csinálsz magaddal, te hülye? Mit csinálsz már megint?”
Mégsem volt ott senki.
De nem baj, kedves, ne bánkódj olyan nagyon miatta. Meg kell tanulni úszni a zavarosban, elfogadni, hogy olykor nincs segítség. Egyedül kell végigcsinálni. Bár elárulom, megsúgom neked, hogy a vége már nehéz volt, nagyon nehéz volt, mert láttam, hogy ott vagy a part szélén. Ott álltál és mondtad: „gyere, nem sok van hátra. Gyere, gyere ide ki hozzám.”
Rettenetesen haragudtam.
Főként rád, főként magamra.
Mégis megcsináltam. Egyedül csináltam végig. Nem tudom, hogy lehetett volna másként, de már ez nem fontos. Már itt vagyok, már kint vagyok. Látod, itt állok. Itt állok már én is. Nem segítséget akarok tőled. Nem támaszt. Nem, valami megmentőt. Csak simán téged. S nem akarok többet hátrafordulni, mert közben megerősödtem.
Azelőtt csak egy kikarózott kis fa voltam. Mégis volt egy reggel, amikor már nem volt kire, nem volt mire támaszkodni. És milyen nehéz volt, jaj annyira nehéz volt. Fáj olyankor az embernek mindene, a szíve a teste, nem tudja merre menjen, merre nézzen, kit keressen. S közben elfelejti józanésszel, szívvel látni, és feltenni magának a kérdést: hát engem ki keres? Te keresel talán? Vagy te? Vakok vagyunk olykor mindannyian, mert az egyik szemünkkel csak a kötelességeinket látjuk, a másikkal pedig azokat az illúziókat, amit látni akarunk. Mindeközben viszont nem látunk semmit a valóságból.
Nem baj, kedves, felnézek most az égre, és tudom, hogy valahol te is ezt teszed. Most már minden annyira más. Elmúlt ez a hideg, eltűnt innen belülről is. Virágba borultunk mindannyian, azok lehullottak, de megmaradt mindaza jóság, amire vártunk télen, vártunk tavasszal, és ami már csak rád vár. Micsoda íze lett mindennek, mert eljutottunk ideáig is. Egyik hajnalban, kedves, már tudni fogjuk mindketten. Te is, meg én is, hogy milyen finom, milyen puha a nyugalom. (…)”

Nyomj egy "Like"-ot, ha tetszett:

2013. június 4., kedd

Párkapcsolati paradigmák





Mikor facér lettem, gondoltam újra belerázódom kicsit a nemesnél nemesebb emberi kapcsolatok fogalmi rendszerébe. S habár szeretem az embereket, de a kapcsolatok olyan bonyolult fokozatokon tetőznek manapság, hogy a legsötétebb erdőségből is könnyebb kitalálni egy gyertyalánggal, mint azokból a szituációkból, amikbe mi emberek belekeveredünk, vagy keverjük egymást. Poénra veszem. 


1.paradigma: az agyhúzás
  Olyannyira ismert ez a jelenség, hogy még a Microsoft Word is létező szóként ismeri fel, mint az imént kiderült. Ebben a helyzetben tulajdonképpen annyi az alap, hogy az illető felek egymás idegeire menvén hosszú-hosszú napokon/heteken/hónapokon/éveken(?) keresztül tartják teljes bizonytalanságban a másik felet, titokban abban a hitben, hogy ebben az előmelegített helyzetben, talán-talán a későbbiekben befigyelhet egy kósza dugás.  A helyzet jellemzője, hogy viszonylag bizalmas információkat osztanak meg egymással az érintettek, sőt flörtölésbe kezdenek, ha a helyzet úgy hozza. A realitás talajára azonban nem helyeződik a dolog. A szituáció addig tartható, ameddig valódi fizikai kontakt nem keletkezik, és/vagy a felek közül valaki nem talál magának valakit, akivel tényleg mehet a ciróka-maróka…nemcsak a szájkarate.


 2. paradigma: a kavarás
 Ez a 2. paradigma gyakran jár együtt az 1. paradigmával. Ez már egy nehezebb ügy, mert a kavarás alapja, hogy a felek már valamilyen formában a tettek mezejére léptek. Értsd: dugtak, smároltak, dugtak és smároltak, vagy bármi más. Az különbözteti meg ezt az egyéjszakás paradigmától (lsd. később), hogy a kavaráshoz szükséges legalább 2 alkalom. Kedves Lányok/Fiúk! Egy smacizás és miegyéb még nem kavarás!  A kavarás tekintetében a 3. alkalom a nagy vízválasztó, hiszen 3 alkalom után már érdemes feltenni a kérdést: mégis mi a faszt csinálunk mi egymással?!



3. paradigma: az egyéjszaka
 Most nincs mit szépíteni, az egyéjszakás paradigma alapja a szex. A felek ilyenkor a kölcsönös haszonelvűség alapjaira helyezvén a lényeget egymással szexeznek, majd pedig másnap elbúcsúznak Isten hírével. A regresszív egyéjszakás paradigma az, ha a felek mégiscsak akarnak még valamit egymástól, így visszacsúsznak az 1. paradigmához, és kezdődik egymás hülyítése, egy későbbi dugás reményében. Ez nem feltétlen jó út, hiszen az egyéjszakás kaland 1 alkalomra szól, egyik lány/fiú se remélje azt feltétlen, hogy ebből házasság lesz. Ennek értelmében –ha teheted- kétszer ne igyál egy pohárból, ha érted mire gondolok…Ha azonban az élmény mégis felejthetetlen volt mindkettőtök részére, akkor érdemesebb level 2-re kapcsolni és felnőttek módjára átugrani az agyhúzást. 

 4. paradigma: a dugipajtások

Ez paradigma feltehetően a 2. illetve a 3. paradigmából alakul ki – jó esetben. A rosszbbik eset az, ha barátságból tevődnek össze a paradigma alapjai. Habár valóban kívánatos lehet egy olyan alapjában véve szexen alapuló kapcsolatba beleugrani, ahol a feleknek semmilyen felelősséget nem kell vállalniuk (mondjuk olyat, mint egy komoly kapcsolatban), de ez igencsak egy kétélű dolog lehet. Az igazjó barátoddal nagy valószínűséggel már van némi intimitás, és némi elköteleződés. Ha szex is belekerül az egyenletbe, akkor bekerül a szenvedély is*. Jó esetben ez a három már adhat egy alapot egy remek szerelemhez, de azok a hülyék, akik ezt kitalálták úgy gondolják, hogy ááá nem neeem, keverjük még meg kicsit a dolgokat. Legyünk őszinték, legyünk egyenesek: ne kezdj el kúrni  a barátaiddal, mert sírás lesz a vége! Vagy kezdj el velük kúrni, de akkor tereljétek jó irányba az egészet. Lehetőleg fájdalmas végkimenetel nélkül!

5.paradigma : a komoly
 
Ez ám a csúcsa mindennek, mert sosem tudni miből lesz komoly. Ez a szép benne, de ez a félelmetes is. De ennek nem a szex alapja. Nem csak az. Ennek a szerelem alapja. A kölcsönös szerelem. Ha kölcsönös a szerelem, akkor nincsenek játszmák, nincs félrekúrás, nyávogás, meg egymás basztatása…hacsaknem kicsit, szeretetből. Ha kölcsönös a szerelem, akkor nagyon egyszerű képlet. Szeret, szereted, keresitek egymást, találkoztok, szexeltek, örömboldogság. Ennek így kell működnie, minden egyéb verzió csak fals változata, vagy imitátora lehet a szerelemnek. Holott mindenki szerelemre vágyik, mélyen, igazából. Vagy nem?!

*Sternberg - A szerelem háromszög elmélete
Sternberg (1986) háromszög-elméletében azt állítja, hogy a szerelemnek három fő komponense létezik: az intimitás, a szenvedély és az elhatározás vagy elkötelezettség.

Az intimitás az önmegmutatást foglalja magában, amely az érzelmek, történetek megosztásával jön létre. A szenvedély magában foglalja az erotikus érdeklődést és a szexuális beteljesedést. Az elkötelezettség azt jelenti, hogy döntést hozunk arról, hogy a jelenlegi partnerünkkel maradunk és ezt a fajta kapcsolatot részesítjük előnyben a többi más lehetséges partnerrel szemben.

Mikor mindhárom elem egyensúlyban van, a szerelem legkiegyensúlyozottabb fajtájáról – a beteljesedett szerelemről – beszélünk. Sternberg szerint ez szinte soha nem jön létre.

Általában az emberek egy vagy két elemet emelnek ki, és eszerint a következő szerelem-típusokat írhatjuk le:
- bolond szerelem - magas szenvedély, alacsony intimitás és elköteleződés;
- üres szerelem - magas elköteleződés, alacsony intimitás és szenvedély;
- romantikus szerelem - magas intimitás és szenvedély, alacsony elköteleződés;
- baráti szerelem - magas intimitás és elköteleződés, alacsony szenvedély;
- ostoba szerelem - magas szenvedély és elköteleződés, alacsony intimitás;
- szeretet - magas intimitás, alacsony szenvedély és elköteleződés;
- nem-szerelem - mikor egyik elem sincs jelen.


Nyomj egy "Like"-ot, ha tetszett:
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...